Egy érdekes cikk, mellyel éppolyan nehéz egyetérteni, mint nem egyetérteni.

Szép győzelem volt na, de azért ne lovaljuk bele magunkat semmibe.

Sanyi bá' csak a három pontnak örült, aztán rájött, hogy itt nem adnak pontokat, így a végén már annak sem.

Egyáltalán nem elvetendő dolgok ezek egy olyan keret esetében, ami alig-alig fut össze egy évben...

Mármint a megítélésünk nem volt ilyen jó, de lehet, hogy a csapat teljesítménye sem.

Nem álltunk messze a két számjegyű különbségtől, de „csak” nyolc lett.

Kigörcsöltük. Ki a pályán, ki a tévé előtt.

Mármint az angolok játéka. A mieink inkább kellemes meglepetést okoztak.

Egyetlen dolgot csinálunk a kilencven perc alatt: beleszarunk az egészbe. Azt viszont jó látványosan.

Tetszik érteni, örüljünk mert a magyar válogatottnak az elmúlt években megszokott, arcpirító és szégyenteljes 4. helyről Koeman vezetésével sikerült felküzdenie magát a dicsőséges és reményt keltő 4. helyre. Remek!

Egy '82-es magyar meccs, melyet érdemes feleleveníteni.

Na ne is legyen üzengetés, maximum ennyi: „Zoli gyere!” „Erwin, jövök!”

Nem esett még szó (itt) a közelgő 2012-es seregszemléről. Pedig a minap már a selejtezőcsoportokat is kisorsolták. Szerencsésnek éppen nem mondhatjuk magunkat.

Miért kell minket folyton hülyének nézni?

Ebből a két vereségből sokat lehet tanulni.

Aki kíváncsi, az egyrészt hamar megöregszik, másrészt meg keres és néha talál is. Aztán közkincsé teszi a keresés eredményét. Igazi csemege a futball szerelmeseinek, mondhatni egyfajta lukulluszi lakoma...

Remek pozícióból várhatjuk a végjátékot, bár az is igaz, nagy bravúr még nem volt és a neheze még csak most jön.

Alakul ez a válogatott na! Ha még nem is parádés a játék, de legalább már senkitől sem kell félnünk. Már csak egy fránya csatár kellene valahonnan.

A második meccsén is túl van a Koeman csapat. Jó eredménnyel, helyenként jó játékkal, mégis van némi keserű szájíze az embernek az 1-1 kapcsán. Na nem olyan nagy, mert azért megérdemeltük mi ezt.

Megvan az új edző, a régi-új csapat meg az utóbbi időben szokásossá vált egy darab „szuper skalp” is. Most jöhet a „hogyan tovább”, talán egy új úton.

Ha Várhidi Péter nem is, de futballunk zseniális ikonjai -Kisteleki „Igazmondó” István és Kovács „Csak pofázni tudok” Péter- megtalálták a Szlovénia elleni betli okát. A taktika zseniális volt, a játékosok fantasztikusan hajtottak, a bűnbak Gera Zoltán, pontosabban -és akkor most tessék erősen megkapaszkodni a karosszékben- az ő néhány napos kislánya. Örök kérdés, meddig süllyedhet még a honi futball?

Sejtettem én, már az elején, hogy olyan nagyon jól semmiképpen sem jöhet ki ebből Várhidi. Átveszi a válogatott irányítását, akkor amikor már elment a hajó. Szóval agyonmotivált csapatról semmiképp sem beszélhettünk. Aztán odafentről ráerőltetik a fiatalítást. Ez még nem is lett volna akkora gond, sőt logikus döntésről beszélhetünk, teljesen reális az, hogy mivel az EB selejtező már elúszott, a hátralévő tétmeccseket célszerű a csapatépítésre felhasználni. Mondjuk elkezdeni csapatot építeni a 2010-es VB-re. Az meg ugye teljesen logikus, hogy jobb ha a fiatalokra építjük a jövő csapatát.