Bibó úgy vélte, hogy a Közel-Keleten a nagyhatalmaknak kell kikényszeríteniük a békét.

„Ahova te mész, megyek én is.” Vagy nem.

A neokonok ezt a közel-keleti csatát úgy látszik, elvesztették. Hogy Amerika még megnyerheti-e, nyitott kérdés

Az igazi harc nem a palesztin állam létjogosultságának az elismerése, hanem Izrael legitimitása körül folyik.

Bárhogyan is döntsön Izrael, a nagyhatalmak döntését nem írhatja felül.

Miért kényszerítette ki Obama az izraeli-palesztin tárgyalásokat, ha ő is tudja, hogy nem sikerülhetnek?

Miközben a Közel-Keleten Amerika, Izrael és Irán a baseball és a sakk előnyeit latolgatja, Kína érdeklődve figyel.

Obama egyfajta tudathasadásban szenved, amikor külpolitikáról van szó.

Hírszerzési források szerint az amerikai hadsereg komoly haladást ért el az Irán elleni célzott légicsapások megtervezése terén.

Obama kénytelen lesz közvetlenül az izraeli közvéleményhez fordulni: döntse el egy referendumon, hogy békét akar-e vagy soha véget nem érő háborút.

Lehetséges, hogy a neokonok várakozásaival ellentétben a belpolitikai status quo nem Iránban vagy Kínában, hanem Egyiptomban fog felborulni.

Törökország az Egyesült Államok szempontjából fontosabb hatalom a térségben, mint Izrael.

Ankarának el kell döntenie: távol tarja magát egy imminensnek tűnő háborús konfliktustól (és ezzel lényegében csak szemlélője marad az eseményeknek), vagy beavatkozik, ennek minden következményével?

A geopolitikai prognózis nem a jövő pontos megjósolása, hanem az élő történelmi folyamatok vizsgálatánál nélkülözhetetlen segédeszköz.

Izraelben most bármi megtörténhet: kirobbanhat egy intifáda, kitörhet egy új gázai háború, bekövetkezhet a szakítás az Egyesült Államokkal, új kormány alakulhat, vagy maradhat minden a régiben.

Izrael épp annyira nem szabhatja meg az amerikai stratégiát, mint amennyire Szaud-Arábia sem.

Jelen pillanatban a két háborúra kész ország – Izrael és Irán – közül Irán van ún. win-win helyzetben.

Egy fontos beszéd és egy nem kevésbé fontos hozzászólás keltette fel a figyelmemet a hétvégén.

Az amerikai elnök a saját jól felfogott érdekében nem keresztezheti annak a rengeteg ügynöknek, katonának, diplomatának az érdekeit, akiknek a lojalitására szüksége van.

Ha az EU külügyminiszteri értekezlete december 8-án elfogadja a független palesztin államról és Kelet-Jeruzsálemről mint annak fővárosáról szóló nyilatkozatot, Brüsszel – alig egy héttel a Lisszaboni Szerződés életbe lépése után – a nemzetközi politika egyik főszereplőjévé válhat.

Izrael vagy segít sikerre vinni a béketárgyalásokat, vagy kénytelen lesz tudomásul venni a cionizmus kudarcát.

A teheráni bazárban elterjedt a híre, hogy Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetője meghalt.

Törökország megvétózta az izraeli légierő részvételét az anatóliai NATO-hadgyakorlaton

Amennyiben a Nyugat tudomásul veszi, hogy Irán nukleáris hatalom, talán el lehet érni, hogy lemondjon az atombombáról.

Obamának nincs más választása, mint sikerre vinni az izraeli-palesztin béketárgyalásokat. Ha két éven belül megvalósítja a közel-keleti békét, nincs az a republikánus ellenjelölt, aki 2012-ben legyőzhetné. Ha viszont kudarcot vall, csúfosan megbukik.

Amerikának csak egyetlen „stratégiai partnere” van, amelyet soha nem hagyhat cserben: Amerika.

A véletlen úgy hozta, hogy Golda Meir volt izraeli miniszterelnök 1975-ben megjelent Önéletrajza legyen az egyik nyári olvasmányom, és mondhatom, hogy sokat tanultam belőle.

Obama vagy bátor és jóhiszemű, de naiv politikus, vagy van elképzelése arról, mit kell tennie, ha az általa javasolt kétállami megoldás kudarca bekövetkezik.

Egyre több jel mutat arra, hogy az amerikai adminisztráció Netanjahu jobboldali kormányának megbuktatására törekszik.

A neokonzervatív irányzat két legprominensebb képviselője, William Kristol és Robert Kagan új külpolitikai háttérintézetet alapított.